2019. októberi program

2019. október 1., kedd, 18.00
Pozsony helyzete 1919-ben tragikusan megváltozott: a Monarchia egyik jelentős városából Csehszlovákia egészen más státuszú városa lett. Ezeket az eseményeket tárja fel Gaucsik István történész A régi és az új határán című előadásában.
Műsorfelelős: Frideczky János
Háznagy: Papánek János

2019. október 3., csütörtök, 17.00
„Daloljunk Matus Jánossal“ és hallgassuk meg az előadást Tibor Andrašovanról (1917–2001), számos opera, filmzene, szimfonikus mű, népdalfeldolgozás szerzőjéről, de főként a szlovák balettzene legjelentősebb képviselőjéről.
Műsorfelelős: Janda Magda
Háznagy: Matus Árpád

Figyelem!
2019. október 6-án 13.30-kor a Kecske-kapui temetőben az aradi és a pozsonyi vértanúkra emlékezve megkoszorúzzuk báró Jeszenák János, Rázga Pál és Rázga Pálné sírját.

2019. október 8., kedd, 18.00
Vendégünk Asbóth József, aki egykoron a Csehszlovák Rádió  magyar adásából indult, és pályáját a Duna Televízió közkedvelt műsorvezetőjeként fejezte be. A nagyon változatos, gazdag életútról beszélgetünk vele.
Műsorfelelős: Nagy Ildikó
Háznagy: Krajči Klára

2019. október 10., csütörtök, 17.00
A müncheni Odeon téren elhangzott nyári szabadtéri hangverseny DVD felvételét kínáljuk meghallgatásra. Az operett melódiák előadói Angelika Kirchschlager és Thomas Hampson. A Bajor rádió szimfonikus zenekarát Maris Jansons vezényli.
Műsorfelelős: Piros László
Háznagy: Győri Teréz

2019. október 15., kedd, 18.00
A Szentföld fogalmán ma főleg Izraelt értjük, ám Libanon és Jordánia is fontos események színhelye volt a zsidó, a keresztény és az iszlám vallás szempontjából. Aich Péter vetítéses úti beszámolója néhány bibliai esemény e területeken található helyszínére vezet el bennünket.
Műsorfelelős: Flórián László
Háznagy: Papánek János

2019. október 17., csütörtök, 17.00
Szabad délután, amely alkalmas a beszélgetésre, de kártyázásra vagy társasjátékokra is.
Háznagy: Matus Árpád

Figyelem!
2019. október 19-én a Budapesti Operettszínházban megnézzük Carousel  Liliom című darabját. A belépőjegy és az útiköltség együttesen 30 euró, jelentkezni Urban Évánál lehet.

2019. október 21-én 18.30 órai kezdettel a ružinovi művelődési otthonban mutatja be a kassai Thália Színház a Légy jó mindhalálig című nagysikerű musicalt. Érdeklődni Gémesi Irénnél lehet.

2019. október 22., kedd, 18.00
A női esélyegyenlőséget gátló problémák többféle módon dolgozhatók fel, például könyvek közös olvasásával. Ezt kínálja a művészet-terápia. Ám hogy a nők hátrányos megkülönböztetése milyen komoly, sokakat érintő kérdés, arra Bolemant Lilla, a Phoenix
Polgári Társulás alapítója mutat rá.
Műsorfelelős: Nagy Ildikó
Háznagy: Győri Teréz

2019. október 24., csütörtök, 17.00
„Daloljunk Matus Jánossal” és ismerjük meg Ligeti György (1923–2006) munkásságát, amely az erdélyi népdalok gyűjtésétől egészen az elektronikus zeneművekig ívelt. Ez utóbbiak hozták meg számára a díjakkal is hangsúlyozott elismerést a nemzetközi zenei
életben.
Műsorfelelős: Janda Magda
Háznagy: Papánek János

2019. október 29., kedd, 18.00
Hol volt, hol nem… Igaz mesék Abszurdisztánról – ezen belül a szlovákiai magyar könyvkiadás haldoklásáról – Tóth László József Attila-díjas költővel beszélgetünk.
Műsorfelelős: Nagy Ildikó
Háznagy: Krajči Klára

2019. október 31. csütörtök
Mindenszentek és halottak napja miatt a Casino zárva lesz.

Előzetes:
2019. november 5., kedd, 18.00
90 évvel ezelőtt Pozsonyban született a nagyszerű énekesnő, Házy Erzsébet. Sajnálatosan rövid művészi pályáját mutatja be vetítéses előadásában Dunajszky Géza.
Műsorfelelős: Flórián László
Háznagy: Krajči Klára