Címke: 2018. októberi programok

2018. októberi programok

2018. október 2., kedd, 18.00
160 éve (1858. szeptember 2-án) Pozsonyban született Fadrusz János szobrászművész, az egykori koronázó dombon állt híres Mária Terézia-szobor alkotója. Életpályáját, szülővárosához fűződő viszonyát Koday György vázolja fel.
Műsorfelelős: Frideczky János
Háznagy: Győri Teréz

2018. október 4., csütörtök, 17.00
„Daloljunk Matus Jánossal” és egyúttal ismerkedjünk meg néhány hölgy-zeneszerzővel. Ezen a pályán közülük kevesen arattak sikert, ám Majláth Júlia kivétel volt. Ő számos örökzöld dallammal lopta be magát a zeneszeretők szívébe.
Műsorfelelős: Janda Magda
Háznagy: Fülöp Magda

Figyelem!
2018. október 6-án 13.00-kor a Kecske-kapui temetőben az aradi és pozsonyi vértanúkra emlékezve megkoszorúzzuk báró Jeszenák János, Rázga Pál és Rázga Pálné sírját.
Műsorfelelős: Institoris Sándor.

2018. október 9., kedd, 18.00
Beke Albert nevét tájainkon kevesen ismerik. Pedig az irodalomtörténész és – kritikus nagyon gazdag életpályát tudhat magáénak. Ennek ismertetésére vállalkozott legújabb könyvében Arday Géza, aki mint valamennyi előzőt, ezt a művét is bemutatja a Casinóban.
Műsorfelelős: Gémesi Irén
Háznagy: Papánek Erzsébet

2018. október 11., csütörtök, 17.00
Pjotr Iljics Csajkovszkij egyik leghíresebb műve a Hattyúk tava című balett. A Bécsi Állami Opera balettelőadásának DVD-n rögzített változatát kínáljuk megtekintésre a világhírű Rudolf Nurejev és Margot Fonteyn szólótáncosok előadásában, a Bécsi
Szimfonikus Zenekar kíséretében.
Műsorfelelős: Gémesi Irén, Piros László
Háznagy: Ozogány Márta

Figyelem!
Október 15-én a komáromi Jókai Színház 18.30 órai kezdettel mutatja be a “Zsugori” című zenés vígjátékot a ružinovi Cultus művelődési házban.

2018. október 16., kedd, 18.00
Vendégünk, Rajková Márta kalandosnak nevezhető életútja a komáromi Selye János Gimnáziumból a Comenius Egyetemen keresztül Innsbruckba, Michiganbe majd a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemre vezetett. Végül a világjárás lett munkaterülete, de kedvenc időtöltése is. Édesanyját is elvitte a világ legnagyobb hegyére, s a nagy utazás a Himalája mama-trek című előadásban van megörökítve.
Műsorfelelős: Flórián László
Háznagy: Schill István

2018. október 18., csütörtök, 17.00
„Daloljunk Matus Jánossal” és tekintsünk be a 70 éves Presser Gábor munkásságába. A szerző számtalan nagysikerű melódiája ismerős lesz a dalos kedvű Casino-tagok számára is.
Műsorfelelős: Janda Magda
Háznagy: Stifter Sándor

2018. október 23., kedd, 18.00
62 évvel ezelőtt ezen a napon tört ki Magyarországon a forradalom. Mi nem a történészek sokfajta magyarázatát ismételjük el, hanem az eseményeket pontosan leíró, lüktető újságlapokból idézünk Récsei Noémi, a Pátria Rádió szerkesztője válogatásában és
előadásában.
Műsorfelelős: Nagy Ildikó
Háznagy: Mlynárik Eszter

2018. október 25., csütörtök, 18.00
A budapesti József Attila Színház  18.00 órai kezdettel a Pozsonyi Magyar Intézetben (Stefánia út 1.) mutatja be Csáky Pál: Egy nap az örökkévalóságból című drámáját. A feltételezhető érdeklődésre való tekintettel a Casino zárva tart.  

2018. október 30., kedd, 18.00
Az államünnep miatt a Casino nem lesz nyitva.

2018. november 1., csütörtök
Mindenszentek ünnepe – a Casinó zárva lesz.

Figyelem!

Megváltozott a Casino csengője: ezentúl a kapubejárónál felszerelt új, digitális csengőn a 100-as kódot kell beütni (háznagyi) vagy a 001-eset (konyhai) és a kódolás után a kis csengő-ikont megnyomni az eddigi PC jelzésű csengő helyett. A Pozsonyi Casino könyvtára szeptember 11-én és október 9-én lesz nyitva. Az érdeklődők Donáth Danielánál jelentkezzenek.
Kérjük a tagokat, magyar partnerszervezeteinket és iskolákat, hogy jelezzék igényüket, ha e-mailben is szeretnék megkapni az aktuális műsorfüzetet a választmány bármelyik tagjának. Ezután küldünk egy meghívót a pozsonyi-casino@googlegroups.com -tól, amit azért hoztunk létre, hogy megkönnyebbítse a munkánkat. Következő lépésben két lehetőség közül választhatnak: igen elfogadom / nem fogadom el. Ha az igent választják, akkor rendszeresen megkapják az aktuális műsorfüzetet.
Kérjük a tagokat, hogy jelentsék be a háznagyoknál, ha megváltozott a címük vagy a telefonszámuk.
A tagsági díjat személyesen, havonta egyszer, a hó második keddjén 17.00-től 18.00-ig befizethetik a PC pénztárában, ill. bármikor átutalással (a tagsági számuk megadásával)
kizárólag a Pozsonyi Casino, IBAN: SK 65 5200 0000 0000 1203 1736 számú OTP Banka Slovensko, a. s. bankszámlájára. A PC pénztárosán kívül Urban Évánál is lehet tagsági díjat fizetni!
· A tagsági díjak egy évre 12 € (nyugdíjasok, diákok) vagy 20 € (munkaviszonyban levők).
· Felhívjuk a tisztelt tagok figyelmét, hogy a havi műsort csak azoknak postázzuk, akik bélyegtérítés fejében ezt külön kérték, s a háznagynál található névjegyzékre
föliratkoztak, és befizették a 2014. évi költséget, amely 5 €.
· Látogassák honlapunkat: http://www.pozsonyicasino.eu/ – olvashatják havi műsorainkat, az esetleges műsorváltozásokat. Úgyszintén megtalálják a PC programját a http://www.felvidek.ma – a http://www.parameter.sk – a http://www.animaportal.eu honlapon, valamint a napi és a heti sajtóban. 
A műsorváltozás jogát a PC Választmánya fenntartja.